A meditáció az egyetlen út, amely elvezet a célunkhoz, az újraegyesüléshez a Legfelsőbbel, Istennel. Amikor meditálunk, bhaktival tegyük azt, szeretettel, és akkor meditációnk tele lesz örömmel. Az intellektuális meditáció sehova sem vezet.
Nem könnyű kellemes, csodálatos érzéseket felébreszteni magunkban, mivel van néhány gát, mely akadályozza az adás, az érzelmek áramlásának folyamatát. Néhány érzésnek folynia kell, elő kell jönnie. Ezért egy irányt szükséges adni.
Amikor vizet húzunk egy kútból, a vízerekből csak kiveszel, mégis mindig több lesz. Ily módon, ha szeretetet adunk, új szeretet jön. Ha megállítjuk a szeretet adását, akkor a folyamat, az áramlás megáll. Mint tanítványnak, szeretetet kell adnunk mesterünknek, a személynek, vagy szimbólumnak, mely a szeretetünk tárgya. Akkor annyi boldogság és öröm fog áradni belőlünk, hogy nem képtelenek leszünk leállítani. Ezt hívják ébredésnek. Ez csak a bhaktival történő meditációval valósulhat meg.
Meditáció alatt fizikailag, mentálisan és spirituálisan is figyelni kell magunkra. Tudnunk kell, mi történik; hogy kik vagyunk, ami azt jelenti, hogy teljesen tudatosak és éberek vagyunk. Az ilyen meditáció nagyon közel van a szamádhihoz. Egész idő alatt folynia kell a mantrának, mivel az elmozdítja az akadályokat és a negatív hatásokat. Egységben tart az Istenivel. Sok dolog állítható a meditációról, de ezek a főbb pontok: először is, egy hang megjelenése, az isteni rezgésé.
NÁDA RUPA PARABRAHMA – a Legfelsőbb formája a hang.
A következő dolog, ami történik, a szeretet. Úgy mondják, Isten szeretet és a szeretet Isten, ami kifejezése annak, hogy Isten a szeretet formájában jön a szádhakák, a gyakorlók szívébe. És ez a szeretet Isten. Amikor érezzük ezt a szeretetet, a világosság ébred fel bennünk. A fény tudást, bölcsességet jelent. A három dolog: a hang, a szeretet és a fény a tudásból, a megismerőből és a megismerés tárgyából áll. Amikor a három dolog egyesül, az a szamádhi. A múlt, jelen és a jövő eggyé válik. Minden probléma eltűnik. Nincs te és nincs én, csak az öröm és beteljesültség érzése, a folyamatos öröm érzése. A lélek, a hang és az atma fénye eggyé válik a kozmikus fénnyel, mint a pillangó, mely kijut a hernyóból, és elszáll. Így oldódik fel önvalónk, átmánk a kozmikus tudatban. Ez a moksa, a felszabadulás. Ez az önmegvalósítás, az isteni tudatosság. Ám, kedves barátaim, szeretet nélkül, pozitív érzések nélkül ezt nem lehet életre kelteni. Könnyű beszélni róla, és kellemes hallgatni, de nehéz gyakorolni. Húszpercnyi mantra gyakorlás után, mozogni kezdünk. Fájni kezdenek a térdek, ami azt mutatja, hogy lábakra koncentrálunk. Kényelmetlenül ültünk, nem voltunk ellazulva. A test fölötti kontroll alapvető a meditációnál. Képesnek kell lennünk meditációs pózban ülni egy-két óra hosszat. Valójában tíz-tizenöt perc ülés után már izzadunk. Fáj a lábunk, és nem tudjuk megvárni, míg Swamiji elénekli az ÓM-ot, és befejezi a meditációt. Amikor uraljuk a testünket, megtaláljuk az önvalót.
Maradj a választott utadon! Maradj egy technikánál. Ne áss két kutat is. Maradj ott és azzal, akit spirituális vezetődnek választottál. Maradj őszinte hozzá, és gyakorolj lépésről lépésre, minden nap nyugodtan.
Még ha összeszedettek vagyunk is, rendszeresen üljünk le a mantránkat gyakorolni. Ha rendszeresen gyakorlunk, az fejleszti a meditációnkat, akár koncentráltak vagyunk, akár nem. Ha nem gyakorlunk rendszeresen, ha szüneteket tartunk, az olyan, mintha vizet húznánk a kútból, majd félúton elvágnánk a kötelet.
Ha nincs elég időnk, próbáljunk találni legalább tíz percet, vagy mondjuk hármat. Biztos, hogy bárhol, bármikor találunk ennyi időt. Mindig tehetünk valamit. Állhatatosnak kell lennünk; a gyakorlásban a folyamatosság lényeges dolog.
"Egy forró nyári napon egy utazó a sivatagon lovagolt keresztül. Lova nagyon fáradt és szomjas volt. Mindketten nagyon boldogok lettek amikor megláttak egy oázist a sivatagban. Az utazó számára egy sivatagi oázis vizet, életet jelent. Az oázis, amit elértek, éppenséggel egy kis falu volt. A földművesek a vizet egy mély, földalatti kútból húzták motoros szivattyúkkal.
Csak akkor volt víz az itatókban, amikor a szivattyú be volt kapcsolva. Az utas megkért egy földművest, hogy engedje meg a vizet, hogy a lova hadd ihasson, és a gazda teljesítette a kérését. A ló odament az itatóhoz, de amikor a motor beindult, a ló megriadt és elszaladt. Az ember próbálta az állatot megnyugtatni. A zajtól való félelem azonban erősebb volt, mint a szomjúság.
A lovasnak meg kellett kérnie a gazdát, kapcsolja ki a gépet, de így az itató üres maradt. A szivattyút újra be kellett kapcsolni. Az utas megpróbálta négylábú barátját mindenáron odavinni és megitatni. Mivel semmi sem segített, újra azt kérte kétségbeesetten, hogy a szivattyút kapcsolja ki, mire a gazda azt mondta neki: „Kedves barátom, vagy tanítsa meg a lovát zaj mellett is inni, vagy hagyja szomjasan elmenni.”
Az utazó minket testesít meg. A ló a mi szádhanánk és a víz az oázisban a jóga. A szivattyú zaja az életünk problémái és akadályai. És az a zaj sohasem áll le. Bármikor problémáid vannak, vagy valami közéd és a gyakorlásod közé áll, tudnod kell, hogy csak a szivattyú működik. Ezért tanulj meg gyakorolni és fejlődni a zaj mellett is, vagy szomjas maradsz.
Ezért gyakoroljatok minden nap bizalommal és szeretettel. A hang – az abszolút isteni rezgés és az önmegvalósítás fénye el fog jönni.
Paramhans Swami Maheshwarananda
Vishwaguru, Mahamandaleshwar
Forrás: Meetings with a Yogi
További cikkek, információk, tanfolyamok: https://www.jogaunio.hu/
